2011. február 20., vasárnap

belső vérzések

"A testi sérülésekről készíthető látlelet, így az is megállapítható, hogy hány napon belül gyógyulnak, de ki mondja meg egy szóról vagy egy röhögésről, hogy meddig lehet utána életben maradni, s miféle belső vérzésekbe hal bele ilyenkor az ember?"

(Forrás: Ancsel Éva)

2011. január 8., szombat

álmomban

már láttalak. szorosan ültünk egymás mellett egy moziban. leghátsó sor. sötét volt, ment a film, de én téged néztelek lopva. izzadt a tenyerem. ki voltál sminkelve, női ruhában voltál és parókában. nem tudtam másra gondolni, csak arra, milyen furcsaságot rejt a szoknyád mélye. izgatott voltam. meg akartalak érinteni. egyetlen mondat járt a fejemben körbe-körbe: micsoda pasi!

pedig valójában egyszer láttalak és csak képen. nem is ismerlek.

2010. szeptember 16., csütörtök

oldal

Úszom tova.. Mit úszom? Utálom a vizet.. Lebegek inkább. El oda, ahol a vibrálás van. A lüktetés. A másik élet. Közben itt teszem a dolgom. Néha oldalgok, akár a félfamentes rajzlap. Kéne rám valami szín. Összefröcskölhetne a szemfestékével odaátról az a pali. Megsímogatnám a haját.

2010. szeptember 16., csütörtök

a kettő között

Fontos, hogy lássam az ablakomból a felhőket.. vagy a fákat.. Bár sem az ég, sem a föld nem otthonom. Inkább, mint a szél vagy a madarak élek a kettő között.

2010. április 18., vasárnap

emlékeztető magamnak

"Minden féltett dolognál jobban őrizd meg szívedet, mert abból indul ki minden élet." (Péld 4,23)

(A kép forrása: ITT - virublogja.blogspot.com)

2010. április 18., vasárnap

bogárnak utóljára aztán ő el

"Mint a megromlott és kerítés nélkül való város, olyan a férfi, akinek nincs birodalma az ő lelkén." (Péld 25,31)

2010. április 16., péntek

majd megy tovább

körülleng ez az izé, mint valami illat. csupa pezsgés, csupa újdonság, csupa ismeretlen tapasztalás, csupa Élet. mióta belekerültem a véráramba, közelebb jött a halál is. itt ül a bal vállam fölött. néz rám azzal a sejtelmes mosolyával és azt mondja "látod elmúlik majd az élet és vele együtt te is, látod már? de a kisfiad majd megy tovább" -összenézünk, bólintok.

2010. április 9., péntek

Lőrinc

nem értelek. vagyis de. csak nehezemre esik elfogadni, hogy kizársz, hogy elfojtod az igazat. pedig mennyit épülhetnénk együtt! szárnyalhatnánk! de kivárom, amíg megerősödsz és meg tudod húzni a határaidat. a barátságod olyan nekem, ami láthatatlan, mégis tartalommal teli. túlcsordul. talán túldimenzionálom? nem tudom. azután mindenkiben téged kerestelek. mégsem arra vágyom, hogy a párom legyél, csak az a fajta áramlás hiányzik, a jelenléted. igen, ez az! a JELEN_LÉTED hiányzik!

2010. március 22., hétfő

szabadság

"S mégis van az egészben valamilyen rejtélyes, magyarázhatatlan egyensúly. Néha már azt hiszed, kiborulsz, olyan erővel röpít a magasba és ejt a mélybe- s ez a halálos lengés mégis öntudatos, csodálatos törvények vigyáznak reád, egy mértani képlet rögzített ábrája vagy...Hinta. Valami tartja, fogja az egészet."

2010. március 22., hétfő

szépen kellene majd

"Talán ezért érdemes élni: kiállani a zivatarba, fedetlen fővel, csapzott hajjal, várni az istennyilát és az égzengést, farkasszemet nézni a sötét éggel és a felhőkkel, tudni, hogy Valaki kezében tart, a tengeren is, mikor a hajók árbocán megszólal a lélekharang... Szépen, igazán kellene elpusztulni. Zuhogj csak, végzet, zivatar."

2010. március 18., csütörtök

a pasi sminkelve jó

kruspe, molko, izzard és williams

ők MINDENesetre

2010. március 1., hétfő

the most

The most talented comedian, the coolest guy, the most charming transvestite. EVER.

sample of his work

2010. március 1., hétfő

két világ van

"Beletörődni, hogy két világ van, külön erkölccsel, szabállyal, aránnyal, külön vallással. Úgy élni, hogy megtűrjenek a két világ között. Alázatosan élni. Mélyen köszönni, miniszteri tanácsosoknak, előfizetőknek és rossz íróknak.

Hallgatni.

Hallgatni, hogyan?

Egy verseskönyvben olvastam tegnap: hallgatni, mint a bomba."

2010. február 17., szerda

A vasút gyermekei

Amikor a bevágás fölötti dombra értünk,

Szemmagasságba kerültek a távírópóznák

Fehér harangjai és zúgó drótjai.

Mint szabadkézi rajz vonalai kanyarogtak kelet

És nyugat fele, mérföldeken át.

A fecskék teste alatt meghajlott az ív.

Gyermekek voltunk, és azt gondoltuk,

Nem tudunk semmi fontosat. Azt hittük, a szavak

Az esőcseppek fényes erszényében utaznak a dróton:

Minden csepp csordultig tele az ég kékjével,

A sínek fényével - és velünk, akik

Oly végtelen kicsik vagyunk, hogy

Könnyűszerrel átfolyhatunk a tű fokán.

\Seamus Heaney\

2010. február 17., szerda

mindent egy gyermekért

megtanulni élni végre és halni. tanulni hallgatni és kiáltani. igazán segíteni és önállóan cselekedni. gyorsan sokat aludni és virrasztani. tanulni hallgatni és menni előre. sötétben és világosban a megfelelő úton. tanulni elengedni és megbocsátani. (magamnak is.) hallgatni és tudni mivan. tudni és menni előre. nem beszélni csak énekelni. csöndesen és eget rengetően. sírni és mégis felállni. megtanulni végre a másikat nem bántani. megtanulni végre szeretni.

Régebbiek | Végére »